Művészetek másképp...

„Hadd kérjem már magukat, hogy ha véletlenül arra mennek, tegyenek virágot Algernon sírjára a hátsó udvarban!”

Az előadásról
Ki ne ismerné Charlie Gordon, középsúlyos értelmi fogyatékos férfi csodálatos szellemi felemelkedésének történetét? Daniel Keyes 1959-es novellája 1966-ban öltött regény formát, majd 1968-an tárult a nézők szeme elé mozivásznon (Charly). Ugyanezt a megindító science fiction sztorit dolgozza fel a budapesti Játékszín 2015. október 31-én bemutatott színdarabja is. A dráma színpadi változatát az egyben főszerepet is játszó Szervét Tibor írta, a rendezésre pedig Horgas Ádámot kérte fel. Az előadás immár három éve töretlen népszerűségnek örvend.

Történet
A szívszorító történet főszereplője, az értelmi fogyatékos Charlie Gordon (Szervét Tibor) 60-as IQ-jával szellemileg egy gyerek szintjén áll. Egy pékműhelyben dolgozik, és emellett rendszeresen látogatja a Alice Kinnian (Lévay Viktória) csökkent értelmű felnőttek részére tartott óráit. Charlie magányos életet él, mégis boldog. Egyedüli "barátai" a pékségben dolgozó kollégái, akik folyamatosan gúnyt űznek belőle. Charlie értelmi szintje azonban megóvja őt a lelki sérülésektől. A férfi tanulás iránti igénye óriási, legfőbb vágya, hogy okosabb legyen. Éppen ezért mikor azzal keresi meg egy orvosi csoport, hogy egy agyműtét segítségével képesek megnövelni az intelligencia hányadosát, a férfi örömmel veti alá magát a úttörő kísérletnek. Teszteken és vizsgálatokon esik át, melyek során megismerkedik az Algernon nevű egérrel, akin hasonló operációt hajtottak végre. A beavatkozás sikerrel jár. A műtét után Charlie IQ-ja rohamosan nő, érzelmi világa folyamatosan gazdagodik. Először csak a környező világgal kezd megismerkedni, majd fokozatosan ébred rá korábbi helyzetére, végül pedig lassan fölül is múlja az őt körülvevő embereket. Nyelveket tanul és rengeteg tudományban jártas lesz. Korábbi tanára, Ms. Kinnian iránt gyengéd érzelmeket kezd táplálni, melyek viszonzásra találnak. Charlie mégsem boldog. Intelligenciája néha önteltté teszi, ami visszatetszést kelt másokban, a többség akaratának nyomására még szeretett munkahelyéről eltanácsolják. Nem várt fordulatként Algernon viselkedése azonban megváltozik, elkezd visszafejlődni, később pedig elpusztul. Charlie gyanakodni kezd, hogy az ő állapota sem lehet tartós. Saját kutatásba kezd, és arra a megrendítő eredményre jut, hogy vélhetően nem sok ideje van hátra a szellemi leépülésig. Charlie hatalmasat csalódik orvosaiban, amikor őt és az új eljárás során elért eredményeket egy orvosi konferencián mutatják be, mivel úgy érzi, hogy Algernon mellett ő is csak egy kísérleti állat. Otthagyja a konferenciát, és elkezdi élni a saját életét. A fokozatos szellemi visszafejlődés azonban fáradságos kutatásai ellenére hamarosan bekövetkezik. A történet végére Charlie ismét ugyanazzá a nehéz felfogású, egyszerű, de rendkívül jóindulatú lélekké válik, aki korábban is volt.

 Díszlet, jelmez és színészi alakítás
Az előadás díszletét Horgas Péter, jelmezeit pedig Bujdosó Nóra tervezte. A színpadi változat remekül alkalmazkodik a regény hangulatához. A fehér háttér steril, futurisztikus hatást kölcsönös a színpadképnek. A díszlet minimalista, a berendezési tárgyak többfunkciósak (a kanapé például egyszer egy meghitt nappali bútordarabja, míg máskor várótermi fotel vagy éppen műtőágy). A modern technika eszközei – okostelefonok, táblagépek és vetítések - felkeltik és folyamatosan fenntartják a digitális világban szocializálódott néző figyelmét. A jelenetek a filmekre jellemzően rövidek és pörgősek, a helyszínváltásokat a háttérben lévő vetítések szimbolizálják. A történet karaktereit mindösszesen hat színész alakítja, akik gyors átlényegülését az egyszerű jelmezek biztosítják. Az orvosok (Nagy Sándor, Benedek Miklós) fehér ruháját olyan egyszerű kiegészítőkkel variálják, mint például a kék orvosi köpeny, a sárga munkaruha vagy a konferencián viselt zakó. A nők (Zsurzs Kati, Szőlőskei Tímea) jelmezeihez különböző parókák is társulnak. Bár a háttérzene olykor kissé zavaró, de a letisztult képi világ lehetővé teszi, hogy a fókusz a színészi játékra, valamint az összetett lélektani folyamatokra irányuljon.

Szervét Tibor a színpadi produkció megálmodója a főszereppel jutalmazta magát. A Jászai Mari díjas magyar színész nem is okoz csalódást a közönség számára, hiszen rendkívül élethűen alakítja Charlie szerepét. Szerepének szimbolikus kelléke a kötött sapka, amelyet a szemünk előtt „felnövő”, egyre magabiztosabbá váló Charlie szépen lassan elhagy, majd szellemi hanyatlását követően újra viselni kezd. A színészi gárda többi művészének is számos arcát láthatjuk, hiszen ők alakítják a kórházi személyzettől kezdve a pékség dolgozóin át Charlie családjáig az összes karaktert.

Zárszó
A lélektani utazás ebben az újfajta értelmezésben az emberi élet állomásait vonultatja fel. A tudatlan kisgyermekből művelt felnőtté váló Charlie a történet végére újra ugyanaz a kiszolgáltatott, boldog tudatlanságban élő, „szenilis idős emberré” válik, aki mások jóindulatára van rászorulva. Pont úgy, ahogyan mindnyájan tudatlan csecsemőként érkezünk a világra, majd a virágzó felnőttkor megélését követően visszazuhanunk a kiszolgáltatott, időskori magányba. Charlie Gordon azonban nem felejtette el teljes egészében az elméje körül tett utazását, „időskori” leépülése ellenére maradnak emlékképei arról, hogy egykor más szellemi szinteken mozgott. Mindennek ellenére Charlie Gordon megőrzi élni akarását, optimizmusát, és a felvillanó emlékképek ellenére újra képessé válik a megbocsájtásra.

Charlie lélektani utazása amellett, hogy felhívja a figyelmet a tudomány felelősségvállalására, elgondolkoztatja a nézőt azon, hogy szabad-e beleavatkozni abba, amit a természet megalkotott. Az ütős zárójelenet a „Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk…” kezdetű gyermekdallal még sokáig a néző fülében cseng.

"Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést." (Daniel Keyes)